Blog

új ötletek

2012.07.11 07:44

Nagyon tetszik, hogy folyamatosan eszembe jutnak jobbnál-jobb ötletek, remélem lesz rá elég energiám és időm, hogy folyamatosan tudjam írni a sok-sok információt, amit fontosnak gondolok, s egy kicsit könnyebbé tegyem a diákéveket, s azoknak is segítsek, akiknek már megvan a tudásuk, de szeretnék ezt továbbfejleszteni.

 

Nagy fába vágtam a fejszémet úgy vélem, de nem bánom, mert nagyon élvezem, amit csinálok, ezért is kattog az agyam egész nap, nehogy valamit elfelejtsek.

 

Tegnap pl. elömlengtem a barátnőmnek Mártinak, hogy miket szeretnék, remélem nem untattam vele, de annyi tervem van, hogy elmondani is nehéz. Úgy láttam tetszett neki, s ő is szívesen segít majd nekem a megvalósításban, ha ideje engedi :) Ennek nagyon örülök, mert nagy segítség lesz az ötletelésben, s a kivitelezésben is :) Már nagyon várom a közös munkát. 

Még van pár ember, akit meg fogok környékezni, meg már meg is környékeztem az ötleteimmel, remélem jól tudunk majd együtt dolgozni, s sok hasznos infót tudtok majd tőlünk beszerezni :)

 

Eszter

Irregular verbs- rendhagyó igék

2012.07.09 13:12

Helló!

 

Próbáltam elkészíteni egy rendhegyó ige táblázatot, ami az angol tanuláshoz jöhet jól. 

Remélem hasznos lesz mindenkinek!

 

Eszter

 

 

       
infinitive past simple past participle magyarul
       
A      
awake awoke awoke felébreszt/felkelt
       
B      
be was/were been lenni
beat beat beaten 1. legyőz 2. erősen megüt (többször egymás után) 3. ver (szív) 4. üt (óra) 5. felver (tojást)
become became become válik vmivé 
begin began begun 1. kezdődik 2. elkezd
bend bent bent 1. kanyarodik 2. meghajlít 3. meghajlik
bet bet bet fogadni
bite bit bitten 1. megharap (kutya) 2. megcsíp (rovar)
blow blew blown fúj ,meg- fel-
break broke broken tör
bring brought brought hoz, magával hoz vmit
broadcast broadcast broadcast sugározni
build built built épít
burn burnt burnt ég, világít
burst burst burst kitör
buy bought bought venni
       
C      
catch caught caught elkap
choose chose chosen választani
come came come jönni
cost cost cost kerül vmibe
creep crept crept csúszik
cut cut cut vágni
       
D      
deal dealt dealt foglalkozni vmivel
dig dug dug ásni
do did done csinál, elvégez
draw drew drawn rajzol
dream dreamt dreamt álmodik,ábrándozik
drink drank drunk inni
drive drove driven vezetni
       
E      
eat ate eaten enni
       
F      
fall fell fallen leesik, esni
feed fed fed etet
feel felt felt érez
fight fought fought harcol
find found found talál
flee fled fled menekül
fly flew flown repül
forbid forbade forbidden tilt
forget forgot forgotten felejt
forgive forgave forgiven megbocsát
freeze froze frozen fagy(aszt)
       
G      
get got got kapni
give gave given adni
go went gone menni
grow grew grown nőni
       
H      
hang hung hung felakaszt
have had had birtokol
hear heard heard hall
hide hid hidden elrejt,elrejtőzik
hit hit hit üt (nagyerejű)
hold held held (meg)tart
hurt hurt hurt bánt, sért
       
K      
keep kept kept tartani
kneel knelt knelt letérdel
know knew known tudni
       
L      
lay laid laid fektet
lead led led vezetni (céget)
learn learnt learnt tanul
leave left left elhagy,elindul
lend lent lent kölcsönad
let let let hagy, enged
lie lay lain fekszik
light lit lit meggyújt
lose lost lost elveszít
       
M      
make made made készít
mean meant meant (meg)ért
meet met met találkozni
       
P      
pay paid paid fizet
put put put tenni, helyezni
       
R      
read read read olvasni
ride rode ridden lovagol, megül vmit
ring rang rung csenget
rise rose risen emelkedik
run ran run fut
       
S      
say said said mond, közöl
see saw seen lát
seek sought sought keres
sell sold sold elad
send sent sent küldeni
set set set elhelyez, beállít
sew sewed sewn/sewed varr
shake shook shaken ráz
shine shone shone ragyog
shoot shot shot lő, (filmet) forgat
show showed shown/showed mutat
shrink shrank shrunk összezsugorodik
shut shut shut csuk, zár
sing sang sung énekel
sink sank sunk süllyed
sit sat sat ül
sleep slept slept alszik
slide slid slid csúszik
smell smelt smelt vmilyen szagot érez
speak spoke spoken beszél
spell spelt spelt betűz, szótagol
spend spent spent tölt, költ
spit spat spat kötni
split split split széthasít
spoil spoilt spoilt elront, tönkretesz
spread spread spread terjed
spring sprang sprung elrugaszkodik, ugrik
stand stood stood állni
steal stole stolen lopni
stick stuck stuck ragaszt
sting stung stung szúrni
stink stank stunk bűzlik
strike struck struck csap, elüt
swear swore sworn átkozódni
sweep swept swept söpör
swim swam swum úszni
swing swung swung szárnyal, fellendül
       
T      
take took taken visz, fog, utazik
teach taught taught tanít
tear tore torn tép, szakít
tell told told mesél, mond
think thought thought gondol
throw threw thrown dob
       
U      
understand understood understood megért
       
W      
wake woke woken ébred, ébreszt
wear wore worn hord, visel
weep wept wept zokog
win won won győz, nyer
write wrote written ír

 

Sziasztok!

2012.07.09 12:20

Ma elindítottam blogomat, amiben próbálok segíteni a tanulásban, így hasznos dolgokat megosztani a tanulni vágyókkal!

 

Ha kérdésed lenne, vagy véleményed, akkor oszd meg velem, hogy jobbá tegyem a honlapot.

 

Köszi: Eszter

<< 1 | 2